Felkészülés az esti vitákra. Az Európai Parlament e heti ülése igen sűrű lesz: 4 vitában is felszólalok, emellett szerda délelőtt ki tudja hányadik alkalommal újra Magyarország lesz terítéken a magyar dollárbaloldal felbújtása alapján… miközben Lengyelországról síri csend, pedig ott karhatalmi erőkkel foglalták el a TV-t és a lengyel köztársasági elnök székhelyéről vittek el jogellenesen képviselőket a börtönbe.

Ez minket nem tántorít el, mert ahogy eddig is, most is kiállunk a érdekekért!

Miközben a baloldal a jogállamiságot tényleg lábbal tipró lengyel kormányról kussol, addig az EP-ben immár a milliomodik Magyarországot támadó vitát rendezik.

Sőt, szinte az összes héten tárgyalt…

Természetesen én is láttam a múlt héten - és korábban is - a balos sajtóban a gyermekvállalást ellenző eszmefuttatásokat.

Láttam, hogy a gyerek teher, terheli a környezetet is, egyébként is túl sokan…

Napló/2313: Találkozások, évindító beszélgetések a parlamenti irodában: Kelemen András, Babakumar Khinayat valamint Kisfaludi-Bak Judit, Zsuffa Tünde, Vinczéné Pálfi Judit, Gaálné Pótor Melinda és…

HírTV- Napi Aktuális
Kiemelt témáink:
Jogállamisági kérdések, kettős mérce hazánkkal szemben, uniós jogi versenyképesség erősítése és az Igazságügyi Minisztérium határozott fellépése a fogyasztók…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média