Az európai fogyatékosságügyi kártyát és parkolókártyát baloldali nyomásra úgy tervezi bevezetni az Európai Parlament, hogy
figyelmen kívül hagyja a „Semmit rólunk, nélkülünk!” elvet,
az erről szóló jogszabályjavaslatot nem fordítja le az unió hivatalos nyelveire, így magyarra sem,
az angol nyelvű jogszabálytervezet véleményezésére mindössze egy napot hagy, tehát
a nemzeti fogyatékosságügyi érdekvédelemtől hallgatólagosan megvonják azt a jogot, hogy véleményezzék a tervezetet, esetleg módosító indítványra tegyenek javaslatot.

Felhívtam képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a nemzeti érdekképviseletekkel való konzultálás elengedhetetlen a fogyatékossággal kapcsolatos uniós jogok kidolgozásához.

Tisztázzuk!
Nem mi küldtünk meghívót! Mi kifejezetten elleneztük, szóltunk baj lesz. Mi kifejezetten kinyolvánítottuk, hogy nem akarunk bevándorló ország lenni. Erre most az unió, miután rájött, hogy…

Minden eddiginél több, 44 ezer (!) képet küldtek be a Magyarország 365 fotópályázatra.

"Bármennyi bírálat és támadás éri a kormányunkat, nekünk továbbra is támogatnunk kell, mert csak addig érezhetjük biztonságban magunkat, amíg a miniszterelnökünket Orbán Viktornak hívják."

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média