A Bajáról indult „Fogadj örökbe egy keresztet!” elnevezésű kampány keretében szépült meg az a Szegedi út mentén található kereszt, amelyet Szakács Tibor plébános úr szentelt meg a mai napon.
️
Fontos,…
A japán oktatásért, kultúráért, sportért, tudományért és technológiáért felelős miniszter asszonnyal, Nagaoka Keiko-val egyeztetek a 2025-ös tokiói Siketlimpia szervezéséről és arról, hogy tudnak a jövőben a japán siket sportszakemberek jobban segíteni az ICSD (Siketek Nemzetközi Sportbizottsága) munkáját. Tartalmas és hasznos beszélgetés volt miniszter asszonnyal, amely jó japán szokás szerint nemhogy percre, de másodpercre pontosan indult és zárult, ahogy előre tervezték.
A Bajáról indult „Fogadj örökbe egy keresztet!” elnevezésű kampány keretében szépült meg az a Szegedi út mentén található kereszt, amelyet Szakács Tibor plébános úr szentelt meg a mai napon.
️
Fontos,…
👉 Palkovics László nyolc és fél éven keresztül dolgozott a magyar kormánynak államtitkárként, majd pedig miniszterként az elmúlt bő négy és fél évben.
🤝 Miniszterként a magyar fiatalok és a…
Felháborító állítások és visszautasított vádak Brüsszelben. A külügyminiszter szerint elveszett a remény a racionális vitára.
Magyarország bármelyik európai országgal felveszi a versenyt, ha az agráriumról van szó!
A területfejlesztésért felelős kormánybiztosokkal meghatározó földművelésügyi kérdésekről beszéltünk, hiszen a…
Paul Fox nagykövet úrral, az Egyesült Királyság budapesti képviselőjével komoly témáról, a konfliktusok sújtotta országokban szexuális erőszaknak kitett emberek védelméről beszélgettünk.
A témában…

Egy igazi bajnok járt ma az Agrárminisztériumban
️
Hosszú Katinkával a friss és kiváló minőségű magyar élelmiszerekről, illetve az egészséges táplálkozásról beszélgetünk.

️
Pelsőczy Csaba
Brüsszel elhibázott szankcióit csak együtt állíthatjuk meg. Töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!


Holnap az MCC Brussels „Merre tart Európa a globális felfordulás korában?” című konferencia keretében hivatalosan is megnyitja kapuit!

Az MCC brüsszeli központjába látogatók az európai politika…
A migráció valóban nem probléma?
Brüsszel, ébresztő
️
️Ma embercsempészek lőttek magyar rendőrökre Budapest mellett, Inárcsnál.