️ Szeptember 29-e, a kávé világnapja.

A japánok már 1983 óta ünneplik, 2009 óta azonban már világszerte köszöntik a kávézás élményét.

Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem című művében írta le először magyarul a kávé szót.

Meglepő módon, mi magyarok nem számítunk nagy kávéfogyasztónak, az európai középmezőnyben helyezkedünk el.

A finnek fogyasztják a legtöbb kávét a világon, átlagosan napi 5 csészét.

👉 Bevallom, én is nagyon kedvelem a kávézást, a napi rutinomhoz tartozik. Cukor nélkül, kevés tejjel.

Ti mennyi kávét isztok és milyen formában?

A migrációs nyomás folyamatos, és a következő hónapokban csak nagyobb lesz. Csak az afganisztáni események miatt 4-5 millió ember indulhat el Európa irányába.

Feltehetjük a kérdést: hogyan néznének…

Karikó Katalin kapta a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését az mRNS alapú vakcinák kifejlesztése miatt. A magyar tudósok mindig is a világelsők voltak. Gratulálunk! 👏

Ha még nem tetted…

A rezsicsökkentés eredményét máig érezni: a magyar emberek fizetik a legalacsonyabb energiaárakat Európában. Az uniós fővárosok között Budapesten a legalacsonyabb az áram és a gáz ára.

Ne hagyjuk, hogy…

️Az Európai Parlament szélhámosságáról elhíresült LIBE bizottságának “tényfeltáró delegációja” érkezik ma Magyarországra.

Az EP képviselők mi másról, mint “a jogállami normák érvényesüléséről” kívánnak…

🙌 A 9 éves Viktor messziről érkezett a múlt heti derbire.

Szüleivel Kaposváron élnek, az egész család nagy fradista. Mikor idejük engedi, jönnek a csapat mérkőzéseire Budapestre.

Viktor maga is…

Magyarország megújításának legfontosabb feltétele a vidéki élet megújítása.

A vidéki élet megújításának legfontosabb célkitűzései: mindenki számára elérhetővé tenni a közszolgáltatásokat és gyorsabbá,…

High-tech, hazai fejlesztésű és tervezésű távolsági buszok bemutatóján vettem részt Debrecenben.

Az Inter Traction Electrics Kft. által fejlesztett járművek jelentős hazai hozzáadott értéket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média