Elkészült a mindentudó, látványos 21. századi #Hungexpo, nem is akármikor: a világjárvány ideje alatt.

Az óriási plenáris terem székrendszere is világszínvonalú, szükség esetén gombnyomásra besüllyeszthető a 2000 négyzetméteres terem alá, amely teljesen sík térré alakul át.

A csodaszínpad mögötti falon található az ország legnagyobb állandó LED-fala. A terem akusztikája művészi előadások befogadására is alkalmas. Sőt, az épületegyüttes több csarnokból, térből áll, melyek egybenyithatók.

A fejlesztés a budapesti konferenciaturizmus jelentős növekedését eredményezi, a létesítmény üzemeltetői évente legalább 200 konferenciára számítanak, melyeken 2 millió látogatót kívánnak fogadni.

️Íme, szemmel látható az 55 milliárd forintnyi közpénzből megvalósított beruházás, mely határidőre elkészült.

#Magyarország
:portfolio

Ki a BUNKÓBBSzoros a csata…
️ Két éve - ugyanígy az őszi ülésszak nyitónapján - egy Hadházy nevű képviselő trágár feliratot lengetett a magyar Országgyűlésben

Akkor primitívnek, bunkónak,…

Öszöd-15:
A baloldali kormányok alatt a fiatalok is igazán rosszul jártak, de erre már kevesen emlékeznek.
Magyarországon a fiatalok (15-24 éves) foglalkoztatási rátája 2002 óta folyamatosan csökkent,…

Néhány pillanat a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályán tett hétvégi látogatásomról. Köszönöm a jelen lévő szakembereknek, hogy körbe kalauzoltak és rengeteg érdekes információt osztottak meg…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média