sajtóközlemény

Az akadálymentes veszélyhelyzeti kommunikáció életeket ment meg!

Az Európai Parlament kedden reggel megemlékezett róla, hogy júliusban pusztító árvizek sújtották Belgium és Németország több régióját, majd augusztusban Görögországban és Olaszországban súlyos tüzek ütöttek ki. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő ennek kapcsán azt kérdezte az Európai Bizottságtól, hogy mit lehet tenni azért, hogy az áldozatok között ne legyenek olyanok, akik azért lelték halálukat, mert nehezen mozognak és nem tudnak időben elmenekülni vagy fogyatékosságuk miatt képtelenek segítséget hívni?

„Mindannyian láttuk a megdöbbentő felvételeket júliusban az árvíz pusztításáról, amely sajnálatos módon több száz áldozatot követelt és tömegeket kényszerített otthonaik elhagyására. Még alig ocsúdtunk fel ebből, máris az erdőtüzek féktelen pusztításának lehettünk tanúi” - emlékeztetett Kósa Ádám.

Kósa megemlékezett arról a szomorú tényről is, hogy a németországi Sinzig-ben az árvíz 12 fogyatékossággal élő személyt ölt meg egy otthonban, mert a segítség későn érkezett. A képviselő rámutatott, hogy a statisztikák szerint az idős emberek és a fogyatékossággal élők általában kétszer nagyobb eséllyel esnek áldozatául a természeti katasztrófáknak. „Ezért a katasztrófa kockázatának csökkentése mellett a veszélyről való értesítés rendszerét is folyamatosan fejleszteni kell, ennek érdekében a legújabb technológiai újításokat érdemes használni” - hangsúlyozta Kósa.

A Fidesz EP-képviselője emlékeztetett rá, hogy Magyarországon a VÉSZ, azaz veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás ingyenesen segít baj esetén. „Ez egy okostelefonokra és táblagépekre kifejlesztett ingyenesen alkalmazás. Az itt megjelenő hírek, figyelmeztetések, riasztások a hiteles és pontos tájékoztatást segítik elő és szolgálják a felhasználók biztonságát.” - mondta Kósa.”

A budai Vár a második világháború során hatalmas károkat szenvedett, helyreállítható részeit a szocializmus kegyetlenül pusztította el.

Kulturális örökségünk magyarságunk vitathatatlan része. A budai…

ℹ️ Holnap ismét Kormányinfó!
10:30-tól Gulyás Gergely miniszter úrral adunk tájékoztatást a kormány mai üléséről, utána pedig válaszolunk az újságírók kérdéseire.
Az élő közvetítés követhető az M1…

A Cseh Katalin érdekeltségébe tartozó cégek több mint 1.5 milliárd forint európai uniós és hazai támogatást nyertek Szécsényben !
A beruházások a mai napig nem valósultak meg, az elnyert 1.5 milliárd…

A kormány október 31-ig meghosszabbítja a törlesztési moratórium jelenlegi formáját. Idén novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a törlesztési moratóriumot a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média