(EN below)

Irány Róma, az örök város!

Holnap kezdődik a Siketek Világszövetsége (WFD) megalapításának 75. évfordulójára emlékező konferencia, amelynek nyitó eseményére az olasz parlamentben kerül sor.

A WFD-t 1951. szeptember 23-án Rómában alapították. E történelmi esemény emlékére, az ENSZ döntésével összhangban, világszerte ezen a héten ünnepeljük a Jelnyelvek Nemzetközi Napját, a WFD pedig erre az időszakra szervezi a Siketek Nemzetközi Hetét.

A WFD mára 140 ország siket embereket képviselő érdekvédelmi szervezeteit tömöríti, és a siket közösségek egyik meghatározó nemzetközi szervezete.

Különösen fontos számomra, hogy a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) és a WFD kiemelt partnerekként, együttműködési megállapodás keretében dolgoznak együtt, egymás munkáját támogatva.

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az ICSD elnökeként köszönthetem a konferencia résztvevőit. Később pedig egy kerekasztal-beszélgetés résztvevője leszek, amelynek témája:

„Siket vezetők a siket közösségekben”

Biztos vagyok benne, hogy érdekes és inspiráló beszélgetés lesz!

Róma, a történelem és a siket közösség egy fontos évfordulójának találkozása. 🤟

Éljen a siket sport! 🤟

#WFD75 #InternationalWeekOfDeafPeople #InternationalSignLanguagesDay #ICSD #DeafSport #Deaflympics #DeafLeadership

—-

Off to Rome, the Eternal City!

Tomorrow marks the beginning of the conference commemorating the 75th anniversary of the founding of the World Federation of the Deaf (WFD). The opening event will take place at the Italian Parliament.

The WFD was founded in Rome on 23 September 1951. To commemorate this historic event, and in accordance with the decision of the United Nations, the International Day of Sign Languages is celebrated worldwide this week. During the same period, the WFD organizes the International Week of Deaf People.

Today, the WFD brings together organizations representing deaf people from 140 countries and is one of the leading international organizations of the deaf community.

It is especially important to me that the International Committee of Sports for the Deaf (ICSD) and the WFD work together as key partners under a cooperation agreement, supporting each other’s work.

It is a great joy and honor for me, as President of the ICSD, to welcome the participants of the conference. Later, I will also take part in a panel discussion on the following topic:

“Deaf Leaders in Deaf Communities”

I am sure it will be an interesting and inspiring discussion!

Rome: where history meets an important anniversary of the deaf community. 🤟

Long live deaf sport! 🤟

#WFD75 #InternationalWeekOfDeafPeople #InternationalSignLanguagesDay #ICSD #DeafSport #Deaflympics #DeafLeadership

A Tiszában minden rossz megvan, ami a Fideszben megvolt. Csak tízszeres szorzóval…

A Tisza-kormány a külföldi tőkét támogatja a magyar vállalkozásokkal szemben!

Magyar Péter mentelmi jogát kikérte az ügyészség telefonlopási ügyben.

Ő az első miniszterelnök a világtörténelemben, akit telefonlopással vádol az ügyészség!

Szégyen Magyarországra nézve, hogy ilyen…

Az Egyesült Államok Képviselőházának delegációját fogadtam az Országházban!

Bemutattam a Fidesz-frakció parlamenti munkáját, és eszmecserét folytattunk a magyar–amerikai kapcsolatokról. Köszönöm a…

Még délután is hazudik a Tisza a Médiatanács tagjainak megválasztásával kapcsolatban!
Azt állítják, lelkiismeretük szerint szavazhattak a Tisza-frakció tagjai. Egy frászt!
Az eredeti menetrend szerint…

Köszönöm szépen a rengeteg születésnapi köszöntést és jókívánságot!🙏

Egy újabb év, új célok, új kihívások a munka pedig nem áll meg!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média