☝️Megírta a Magyar Közlöny: A nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek is jár a kiegészítő nyugdíjemelés

Megtekintettük a fóti Garay János Általános Iskolát, ahol a következő hónapokban jelentős külső megújulás kezdődik.

Fontos számunkra, hogy a gyerekek méltó körülmények között tanulhassanak.

#Fót…

Újranyitottuk az első Áldozatsegítő Központot Budapesten. 🙌

Innen indult 2017-ben egy olyan kezdeményezés, ami ma már országos hálózatként segít azoknak, akik bajba kerültek.

Tavaly közel 30 ezer ember…

Ahmed Fahmy Shahin egyiptomi nagykövetet fogadtam, akivel a közigazgatás és a területfejlesztés kihívásairól és együttműködési lehetőségeiről egyeztettünk.

Köszönöm a tartalmas beszélgetést!

Minden erőnkre szükségünk lesz, hogy Magyarország ki tudjon maradni a háborúból

Hosszú évek óta kiváló együttműködésünk van a Nemzetközi Judo Szövetséggel, amit ma délután a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében meg is újítottunk.

A sportolók továbbra is számíthatnak…

Ha ellenzéki vagy, akkor is olvasd el ezt a posztot!

Számos fontos, mindannyiunk életét közvetlenül is meghatározó kérdésben döntöttünk eddig is együtt, a Nemzeti Konzultációk keretében.

Ilyen volt:

A…

Pásztor István főkonzul úrral New Yorkban csak abbahagyni tudjuk, befejezni nem. Az amerikai középosztály két oldalról szorítóban: az elit alacsonyabb kulccsal adózik, mint a középosztály, az alsó…

“De ki az a Zsolt bácsi?”

Délelőtti ígéretemnek megfelelően alább teszek most egy tényállítást. Pontosabban egy nevet hozok nyilvánosságra.

Előzmények:

Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon “p.d.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média