Az újév első két-három hetében minden nap legalább egy fontos pillanatot idézek fel 2024-ből munkám kapcsán.

Ez a negyedik.

2024. január 23-án a törökországi Erzurumba utaztam terepszemlére. Itt rendezték meg 2024. februárjában a 20. Téli Siketlimpiát, közel 800 versenyző részvételével, 6 sportágban.

Erzurum: a legismertebb török téli üdülőhely. Az örmény határtól mindössze 250 km-re, Kelet-Törökországban található, a város 1800m magasan fekszik, a sífelvonók 3170m magasra viszik fel a sportolókat.

Mint utólag kiderült, fantasztikus házigazdák voltak a törökök! Ezúton is köszönöm nekik!

Januártól 3,2%-kal emelkedtek a nyugdíjak. Ez éves szinte 90 ezer forintos emelést jelent egy átlagnyugdíjnál. Februárban érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is.

JÁTÉK! Részletek, amelyeket csak a legjobbak látnak

Ungi Donát tűzoltó hadnagy 2016 óta hivatásos tűzoltó Nyíregyházán. A tűzoltósport képviselője, az elmúlt esztendőben is több hazai és nemzetközi…

Rétvári Bence:

Az európai politikusok felelőtlen módon eszkalálták az ukrajnai háborút, annak lezárása helyett fűtötték a konfliktust, és az elhibázott szankciók miatt egész Európa nehéz gazdasági…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média