Jövő kedden rendezik a 32. Sérült Gyermekek Napját az Állatkertben. Remélem sokan eljönnek majd az ország minden szegletéből, ahol egy élményekben gazdag napot töltenek el, közösen.
Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár asszony, aki a fogyatékosságügyi államtitkárságot képviselte a mai sajtótájékoztatón, hangsúlyozta, hogy a szervezésben az állam összefogott a civil szervezetekkel, egyúttal minden érintett családot invitált, hogy vegyen részt a rendezvényen.
A Lidl Magyaroszág új logisztikai központjának alapkőletétele egy újabb pont, ahol a magántőke és a közszféra szövetségre tudnak lépni, és találnak olyan…
A tavalyi 18,5%-os és az idei 6%-os nyugdíjemelés után 2025-ben is biztosítjuk a januári emeléshez szükséges forrásokat. Az emelés mértéke az éves várható inflációt követve 3,2% körül alakulhat.
Latorcai Csaba: A kereszt az igazság, az egyetlen egyetemes igazság jele! Akik most keresztet állítanak vagy újítanak fel, azt nem maguknak, hanem a következő generációnak teszik. Akik hozzájárultak a…