A foci mindenkié! Gratulálok, ez egy nagyon ötletes kampány.

A FOCI MINDENKIÉ!
A HR-Rent Kozármisleny 2024/25- ös új szerelése

Klubunk idén is különleges kampánnyal készült, hogy bemutassa az új szezon új mezét, de ezúttal nem a játékosoké a főszerep! Sokan sokfélék vagyunk, mégis ugyanúgy kötődünk a sporthoz, különbözünk, mégis ennek köszönhetően egészítjük ki egymást és válunk együtt erősebbé a sportban és az életben egyaránt! Hisszük, hogy „a foci mindenkié!”: az autizmussal élőké éppúgy, ahogy Zentéé, akiért anno egy ország fogott össze; a nyugdíjasoké éppúgy, ahogy a gyerekeiért aggódó anyáé; a kerekesszékkel élőké éppúgy, ahogy a Tiéd és a miénk is – mert a foci összeköt!
Épp ezért ki tudná jobban bemutatni új összeállításunk, mint az, aki mindig ott van a lelátón és aki nap mint nap megküzd az élet aprónak tűnő, olykor mégis embert próbáló kihívásaival..?!

Az új szerelés a hétvégi, Budapest Honvéd FC elleni hazai mérkőzésen debütál, gyertek, szurkoljunk együtt – mert akár világos-, akár sötétkék, a buzdítás szóljon Mislenyért!

🤝Köszönjük a People First - HU egyesületnek a kampányban nyújtott támogatását, az É F O É S Z Baranya Megyei Egyesülete-nek és a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete-nek a nyitottságukat és közreműködésüket és valamennyi fotóalanyunknak, akik örömmel vállalták, hogy
magukra öltik a HR-Rent Kozármisleny új mezét!

Köszönjük továbbá állandó partnerünknek, a ATS Focivilág-nak, hogy ez a kampány megvalósulhatott.

Kreatív: Hadobás Olivér
Fotó: Jennifer Katona
Smink: Spirit Akadémia, Spirit Beauty Kft. (Horváth-Deák Edina, Kígyósi Alexandra, Bencsik-Lőrincz Nikolett)
Helyszín: TSP Art Lab

Hajrá, Misleny!
#kékfehér
#hajrámisleny

Az elmúlt több mint tizennégy év kormányon töltött időszaka, pontosabban az egymás után négy alkalommal elnyert alkotmányozó felhatalmazás, melynek jelenlegi ciklusa 2026-ig tart, joggal veti föl,…

Megtisztelő, hogy idestova 15 esztendeje a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként dolgozhatok a Magyar Csapat sikereiért.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Már a…

Új lehetőség a kistermelőknek és feldolgozóknak!

Megnyílt a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” pályázat, amely akár 200 millió forintos támogatást nyújt kisebb léptékű élelmiszer-…

Tudtad, hogy augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja, a légierő haderőnem és repülőfegyvernemek ünnepe hazánkban?

A HadERŐ műsor legújabb adásában többek között ezzel is foglalkozunk, az MH Légierő…

El kell utasítanunk az egyre erőszakosabb globalista liberális önkényt és az azt leplezni hivatott, az életünket egyre jobban leuraló woke-ideológiát!

Ezért jött létre a #Wokebusters, a szuverenista…

Napló/2522: Egyeztetés Csinger Andrea és Fehér István munkatársaimmal a szeptember elején, a Hungarikum Ligetben megrendezésre kerülő Lakitelekről elszármazottak találkozójáról.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média