„Az, hogy Jézus legyőzte a halált, most már nem egy üres szóvirág, hanem tudom, hogy ez a valóság” – mondta Lackfi János a 777-nek adott interjúban. A költő még decemberben kapott szívinfarktust, és nem sokon múlt, hogy túlélte, már búcsúzkodott a családjától is. Azót...

„Az, hogy Jézus legyőzte a halált, most már nem egy üres szóvirág, hanem tudom, hogy ez a valóság” – mondta Lackfi János a 777-nek adott interjúban.

A költő még decemberben kapott szívinfarktust, és nem sokon múlt, hogy túlélte. Azóta egyre jobban van, igyekszik többet pihenni, lassítani, értékelni az élet szépségeit és az Istentől kapott új életet.
Az Istenről és az emberi kérdésekről, kétségekről, érzésekről szóló remek szövegek továbbra is törnek elő belőle, most jelent meg a Miért engedi Isten? című kötete.

2024 végéig meghosszabítjuk a lakossági kamatstopot
Csaknem 3️⃣0️⃣0️⃣ ezer családot védünk a magas kamatok ellen
Az intézkedés a bevezetése óta több mint 2️⃣6️⃣0️⃣ milliárd forintos megtakarítást…

Magyarország legnagyobb kapacitású autógyára jön létre. Szijjártó Péter a részletekről.

egész Magyarországnak üzent hadat az Európai Néppárt!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média