„Minden szerelem gyújtópontjában van egy átbeszélgetett este, amikor valahogy megállt az idő, a külvilág elcsendesedett, és mi ketten egymásnak úgy tudtuk megosztani önmagunkat, ahogy még soha korábban” – mondta a 777-nek adott interjúban Kigyóssy Örs és Andrea, akik képzé...

"Ugyanazoknak a működéseknek a bátorítása, erősítése kell az istenkapcsolat ápolásához, mint a párkapcsolatéhoz."

️Interjúnk Kigyóssy Örssel és Andreával, akik a KétIgen Alapítványnál vezetnek családterápiás alapokon nyugvó párkapcsolat-gazdagító műhelyeket.

A baloldal a guruló dollárok ügyében hazudozik és lebukott. Nézd meg miért!

Több mint 5️⃣3️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forintot fordítunk az agrárium támogatására
A magyar gazdákműködése garantáltan és biztonsággal finanszírozott 2️⃣0️⃣2️⃣7️⃣-ig

Nekünk a magyar emberek biztonsága az első!
Energia-veszélyhelyzeti operatív törzs ülésén is ezzel foglalkozunk, holnaptól már az új energetikai miniszter, Lantos Csaba vezetésével.

️ nem kell jobboldalinak lenni, hogy mérhetetlenül dühítsen téged a baloldal hazaárulása és az, hogy a saját szavazóikat is eladták 3 milliárd forintért.
a videóban elmondom, miért kell felháborodnunk…

Az idegen érdekeket a magyarokkal szemben gátlástalanul kiszolgáló baloldali követelésekre csak azt válaszoljuk, hogy mi magyarok vagyunk, és nem hülyék.

Hiába áll elénk a teljes baloldal, Brüsszel és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média