Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Ma este 20 órától otthonainkban családunkkal - és lélekben közösen sok ezren - imádkozunk Európa és a világ békéjéért, az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért és a kárpátaljai magyarokért. A 777 kezdeményezésére az alábbi papok, lelkészek, illetve főrabbi írtak imákat, gondolatokat, amelyeket az imalánc oldalán megtaláltok. Hálásan köszönjük, hogy fohászaikkal segítenek bennünket is elmélyülni!
- Gájer László római katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára
- Horváth Zoltán római katolikus pap, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosának, a Pesti-Belső Espereskerület esperese
- Bedekovics Péter református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, a Magyar Cserkészszövetség elnöke
- Kiss Máté a Komáromi Evangélikus Egyházközség lelkésze
- Boros Dávid, a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a Budapesti Egyházkerület elnöke
- Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Pesti Esperesi Kerület esperese
- Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Február 28-án, jövő hétfőn Nógrádi Tanár úr könyvbemutatót Budapesten, a Stefánia Palotában.
Honvéd Kulturális Központ
Budapest, XIV. Stefánia út 34-36.
Jegyinformáció:
Tel.: 06 1 383-4958
E-mail:…
Kattant Makizay magyar katonákat küldene az oroszok ellen! Ez egy közveszélyes őrült! Figyelj, Makika! Járj elől jó példával, és takarodj a Donhoz, de csak a magad nevében!
A baloldali információáramlás útja... :D
Házkutatás volt Horváth Csabánál is zuglóban. Korrupció a vád! Ejnye libsik!
Már nemcsak sértegeti a vidékieket, hanem ordibál is velük Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje legutóbb egy zöldségárussal üvöltözött a békési…
Egyedül csak rajtunk múlik az április harmadikai választás kimenetele!
Visszatér a Gyurcsány-korszak?
Vagy megyünk tovább a patrióta úton?
Te melyiket választod?
Miközben egyre komolyabb a feszültség és háborús helyzet a közelünkben, a baloldal még a TEK-et is megszüntetné!
👎😠
Most Varga Mihályról hazudott a baloldali propaganda!
Nagy lehet a kétségbeesés a baloldalon, ha egy szerződéssel, számlával, piaci áron bérelt, a vagyonnyilatkozatban…
A migráció hatásai a szerbiai magyarok életére...én erre voltam kíváncsi. Ebben a videóban egy szerbiai magyar lakos beszél hétköznapjaikról. Az épület, ahol a felvétel készült egy 1,5 év alatt…