Régóta vártunk már egy olyan Jézus életéről szóló alkotásra, mint a The Chosen című sorozat. Értelmezi, átgondolja az evangéliumokat, közelebb hozza a modern emberhez a Bibliát és lelkesíti, hogy vegye fel és kezdje olvasni. A közösségi finanszírozásból készülő sorozat ...

Hogyan jut el valaki a buddhizmustól a kereszténységig? És hogyan segít neki a népszerű sorozat abban, hogy többet olvassa a Bibliát? Izgalmas tanúságtétel!

Hamarosan véget ér a Semmelweis Egyetemjubileumi időszaka, amely során regionális és nemzetközi szinten is kiemelkedő programsorozattal ünnepeltük egyetemünket, valamint a magyar orvosképzés…

Ezt már Karácsony Gergelysem bírta ki nevetés nélkül: egyszavas válaszra méltatta az ATV újságíróját a főpolgármester, aki most azt állította, hogy van nyelvvizsgája. Ez ugyanakkor a jelek szerint…

Mi is a helyzet Kínával és az egyetemmel?

Gyurcsány Ferenc 2007-ben még gőzerővel igyekezett elérni, hogy a kínaiak telepítsenek Magyarországra egyetemi kampuszt. Felesége, Dobrev Klára vitt is rögtön…

„Ma nincs más módja annak, hogy megőrizzük közös örökségünket, az igazságot, a jót és a szépet, mint létrehozni azok szövetségét, akik szívéhez közel állnak ezek az értékek... Miközben a nyugat…

Németország a Demokrácia️ érdekében korlátozná a demokráciát, lásd még vétózási lehetőségek az EU-ban. Így a 20. század után, esetleg nem hagynátok már mindenkit békében élni?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média